Csiga papa
Jó reggelt !
Különösen a Börzsönybe indulóknak. 8.55-kor indul a vonatunk a Nyugatiból.
Butch Cassidy
Ezúton üdvözöljük azt a KT2.0 különítményt, akiket ma du. fél 4 körül láttunk Nagyorosziban szembe jönni. Éppen hazatérőben voltunk síelésből. Trafipaxra számítottunk, nem rátok :))
solymi papa
Köszi, az a papa túra lehetett. Nos megvolt a mai túra. Ma a gödölllőiek jártak jól, mert már otthon vannak. Szuper idő, szuper társaság. Összefoglalva:Kismaros-Királyrét-Diósjenői elágazás-Királyháza-Kemence-Bernecebaráti-Nagyoroszi-...Balassagyarmat. Dst:85,Avs:19 A képek a galériában várják a műértő közönséget:http://solymifoto.fw.hu
Csiga papa
Tegnapi 85 km-es Börzsöny-túra/adalék
Velünk volt egy cimborám, meg a 11 éves fia is. Ez volt az első túrájuk. A srác 24"-os kerekű full steel gyerekmontival volt, amin a kislánckerék 24 fogú. Szegénynek lejtőn lefelé pörgetni kellett, hogy lépést tartson velem, pedig én csak gurultam, és fékezgettem is végig.
Sajnos arra későn jöttem rá, hogy az ilyen kistestű főemlősöknek mint ő, legalább óránként ennie kell. Amikor elkezdtem óránként tukmálni bele a kaját, szinte megtáltosodott. Egy zokszó nélkül lenyomta a 85 km-t. Azért hazafelé a vonaton 0 sec alatt elaludt :-)